BMW 645Ci Cabrio
2006.11.10. 18:59
BMW 645Ci Cabrio
Meseautó
Kényelmesen elhelyezkedni, tetőt gombnyomásra - vagy akár még előbb, távirányítással - eltűntetni, a CD lejátszóba egy Barry White albumot nyomni, és máris lehet indulni. Az úticél szabadon választott.
Vissza a jövőbe
A legendás, versenypályákon is igen sikeres E9 kupé utódjaként, 1976-ban debütált az E24 széria, közismertebb nevén a BMW 6-os sorozat. Az inkább Gran Turismo, mintsem kőkemény sportkocsiként funkcionáló kétajtós modellt viszonylag hosszú ideig, 1989-ig tartották gyártásban, majd a 8-as (szakértőknek E31) kupé vette át a stafétabotot. A 6-os pályafutásának gyöngyszeme egyértelműen az M635 CSi volt, amit 1987-89 között M6 néven is árultak, Amerikában kissé lefojtott teljesítményű motorral. Mivel a kissé nagy és nehézkes 8-as nem hozta a gyár által elvárt szintet, Münchenben úgy döntöttek, újra lesz 6-os, és a kupé mellett nyitott karosszériával is piacra dobták az autót. Mi tagadás, jó ötlet volt!
Bangle szépít
A Cabrio egyértelműen szebb, mint a sima Ci jelű kupé. Ugyanúgy nem kis darab vas, de mégis kecsesebb, elegánsabb, ezáltal sokkal stílusosabb önkifejező eszköz, és abban a kategóriában, ahol a vevők kegyeit keresi, ez bizony döntő szempont is lehet. A 6-os esetében Chris Bangle designguru a hetessel megkezdett úton haladt tovább, ám ez az autó valahogy másképpen sugározza az amerikai tervező kissé polarizáló látásmódját. Közel sem olyan drasztikusan részletgazdag, mint a limuzin, ugyanakkor sajátosan egyedi és látványos - tökéletesen illeszkedve így a BMW 21. századi arculatába. Az egyedi lámpatestek, a lemezfelületek különleges átfedése, egymásba futtatása Bangle védjegye, és mestermunkájára jellemző, hogy egy hét után is találtam újdonságokat a kocsit nézegetvén.
Sport és luxus
Csukott tetővel kellemes látvány a 645Ci, persze egy kabriót nyitottan lehet igazán élvezni. A komfort tetőmozgatással már a slusszkulcsról távvezérelve eltűntethető a jelen esetben fekete kapucni, amely alig 20 másodperc alatt, kattogások-csattogások nélkül, halkan zümmögve kerül a helyére. Érdekes, hogy a hátsó szélvédő nem a tető része, így akár "fedél nélkül" is fel-le mozgatható, az oldalablakokkal együtt.
Az utastérben rend honol, érződik, hogy a sima, sallangmentes kialakítás szándékos, nem pedig ötlettelenség eredménye. Kissé hűvös elegancia veszi körül a bennülőket, de ez inkább a tesztautó színösszeállításnak volt köszönhető, hiszen a fekete kárpitozás helyett még seregnyi szín és dekorációs anyag választható. A combtámaszos sportülések minden irányban állíthatók, kényelmes az állítható magasságú középső kartámasz, és nincs információs tenger, millió gomb, óra, kapcsoló, ami nyomasztóan a vezetőre telepedne. A műszerblokkban csak két nagy óra van, sebesség-, illetve fordulatszámmérő, és ezekbe van integrálva a benzinszint és az olajhőmérséklet mutató. Ennyi, minden másra ott az iDrive, de azért a klíma és a hifi (alapvető funkciók) önállóan is vezérelhető.
A minőségi hatás valóban minőséget takar, a kárpitozás hibátlan, a műanyagok illesztése pontos, nemhogy zörgést, de még apró zörejeket sem hallani, és nyitott autóhoz mérten beton merev a kasztni, csavarodásnak nyoma sincs. Felhúzott tetővel még végsebességgel autózva is jó a hangszigetelés, a diszkrét zúgásban normálisan lehet beszélgetni, de nyitott tetővel sem annyira rémálom a száguldozás: felhúzott ablakokkal, szélfogó hálóval autópályán is suhanhatunk.
"Meseautóban színezüst erdők során..., repülünk a mesék kocsiján..."
Nem vitás, hogy ehhez a nyitott BMW-hez a méltóságteljes, meseszerű suhanás illik a legjobban, de jó érzés, hogy szükség esetén oda lehet csapni a lovak közé. A hatfokozatú Steptronic automataváltó finoman, gyorsan kapcsolgat, bár néha mintha gondolkodna, hogy mit csináljon a 4,4 literes motor 333 lóerejével és 450 newtonméteres forgatónyomatékával, azonban a kipufogó kárpótol mindenért. Már az X5 tesztben is említettem, hogy pokolian jól muzsikál a V8-as, és most csak önmagamat tudom ismételni. Az autó nyugodt, elegáns karakterével talán pici ellentétet képez a brutális morgás, de mégsem tudom ezt hátrányként felróni, inkább megáldom a német mérnököket, akik a méretes csöveket a hatos alá tették.
Erőben sosincs hiány, nagy sebességről is érezhetően húz az autó, autópályán minden erőlködés nélkül fekteti 260-ra a mutatót, a fékek rendben vannak, a kormányzás szintén, de hát egy BMW-től ezt standard elvárja az ember. Hogy is van a klasszikus dallam? "Fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk, és a sors fogja tán a volánt..." Szerencsére az utasokra ez nem igaz, a kocsi biztonsága igen magas szintű (légzsákok, övfeszítők, borulásvédelem, stb.), és ha a vezető nem provokálja a sorsot, azaz nem kapcsolja ki a menetstabilizáló berendezést, szinte képtelenség a hatost kihozni a sodrából.
Apróságok
Számos apró ötlet, figyelmesség könnyíti, "édesíti" a sport-BMW tulajdonosának életét, nézzünk ezek közül néhányat. Head Up Display (HUD) néven opcionális tartozék a szélvédőre adatokat vetítő berendezés, amely este ugyan kissé zavaró a narancsos árnyalatú háttérrel, de ettől függetlenül mindenképpen hasznos tartozék. Márkafanatikus részlet a kivilágított küszöb, amely ellentétben a HUD-dal, éppen este nyújt parádés látványt. Ötletes, hogy csukott tető esetén bővíthető a csomagtartó, így nagyobb poggyászok is elférnek, de ha már a rakodóhelyeknél tartunk, itt negatívum az utastér, mert az oldalzsebek az ajtókon szűkek, a kesztyűtartó még határeset, de a középső karfa alatt sincs sok hely. Egyedi a pohártartó, amelyet használaton kívül nem lehet összecsukni, hanem ki kell venni a középkonzolból, és el kell tenni - enyhén szólva érdekes megoldás. A LOGIC7 profi hifi 11 aktív hangszóróval, mélynyomóval varázsol akár koncerttermi hangulatot, és ehhez mérten nem is horribilis a rendszer 212 ezer forintos felára.
Új szelek fújnak
Cikkünk akaratunkon kívül rendhagyóra sikeredett, ugyanis megkaptuk a BMW-től az új, augusztustól érvényes árlistát, és ezen már nem szerepel az általunk tesztelt 645Ci, sem mint Coupé, sem mint Cabrio. A 750i debütálása után a 6-os is megkapja a 4,8 literes V8-ast, így 650Ci jelzéssel kerül forgalomba, mint a 645Ci utódja. Amit a változásokról tudni lehet, hogy megszűnik a kulcsos indítás, helyette gombnyomásra kel életre a motor, és a hatgangos kézi, illetve Steptronic váltók mellé ugyancsak hatfokozatú SMG-t is lehet rendelni, cirka 360 ezerért. A 650Ci Cabrio alapára 23 811 000 forint.
|